Translate

2014. szeptember 7., vasárnap

Fényképezőgép nélkül nehéz blogkóstolni, még akkor is, ha egyébként házassági évfordulója van a bloggernek

A 18. blogkóstoló háziasszonya, Bogi kedvezett nekem a sorsolás során. Az AranyTepsi blognak azért örültem meg, mert az írója, Papikné Veress Andrea hihetetlen eleganciával írja és mutatja meg - a szó legnemesebb értelmében vett - legegyszerűbb házias ételeket. 
Be kell valljam, amit már többször megtettem: ritkán olvasok blogokat. Az Andrea blogjáról is csak a Facebookon megosztott fényképei alapján tudtam, de most nagy örömmel olvasgattam az ismert képek receptjeit.
Tényleg a háziassága fogott meg, ezért mindenképp olyan ételt kerestem, ami abszolút ebben a kategóriában.

Nos, ez nem más, mint a gulyásleves gazdagon.

Persze, mint rendesen, nem egyeznek meg tökéletesen, de igyekeztem mindent megtenni, hogy hasonlítsonak. Pontosabban nem sokat kellett érte tennem, mert nagyjából egyformán csináljuk, csak én másféle húsokat használtam, csipetkét főztem bele és az én frissen készített "gulyáskrémem" gazdagította, nem az Andrea által írt paprikakrém. Egyetlen lényegi különbség van: számomra a gulyásban vezető fűszer a köménymag, és ettől most sem akartam eltekinteni.

Az én "vegyes" gulyáslevesem hozzávalói (kb. 8-10 adag):
  • 70 dkg sertéslapocka
  • 2 kisebb marhaoldalas darab
  • őrölt bors
  • 2 evőkanálnyi sertészsír
  • 1 evőkanálnyi fűszerpaprika
  • 3 db vöröshagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1,5 kávéskanál köménymag
  • 2 db paradicsom
  • 2 db zöldpaprika
  • 1 db cseresznyepaprika
  • 5 db sárgarépa
  • 3 db petrezselyemgyökér
  • 4 db jó nagy krumpli
  • 1 kis darab karalábé
  • 3 szál zellerzöld
  • 1 marék csipetke
Először felkockáztam a húsokat. Szerencsére sikerült nagyon csinos lapockát vennünk, úgyhogy alig volta rajta kevésbé vállalható részek, azokat természetesen leszedtem. A marhacsontról leszedtem a húst, azt is felkockáztam.

2 db vöröshagymát apróra vagdaltam, és kevés sóval a sertészsíron pároltam a pörköltkészítéses bejegyzésemben leírtak szerint.

Amíg a hagyma aranysárga lett, épp elég időm volt arra, hogy a köménymagot a vágódeszkára tegyem, elhelyezzem rajta a félbevágott fokhagymagerezdeket, rácsapjak a kés pengéjével, és alaposan összevagdaljam (erről is van kép a pörköltesben), hogy az illóolajak kellőképpen keveredjenek. 

A hagymába beletettem a pép felét, összekevertem. A pár pillanat alatt, amíg pirult, épp rá tudtam őrölni a feketeborsot. Azzal is elkevertem, rászórtam a fűszerpaprikát, addig kavargattam, amíg kellően kiengedte a színét. Ekkor kerültek bele a főzőedénybe a húsok, amiket jól körbepirítottam. 

A hús pirítása közben elkészült a "gulyáskrém". Beletettem az aprítógépbe a fokhagyma-köménymag keverék másik felét, a nagyjából összevagdalt egyik zöldpaprikát, cseresznyepaprikát és az egyik lebőrözött paradicsomot, amiket összezúztam. 

A krémet ráöntöttem az átpirított húsokra, ismét alaposan összekevergettem, megsóztam, hozzátettem a két db csontot és rázártam az edényre a gyorsfőző fedelet. 15 percig főztem, azután addig hagytam állni, hogy már kényelmesen kinyithassam.

Amíg a hús készült, megpucoltam a zöldségeket, a répaféleségeket karikára, a krumplit kockákra vágtam.

A húst felöntöttem vízzel, beletettem a zöldségeket, a megmaradt, egészben hagyott vöröshagymát, zöldpaprikát és paradicsomot, hozzátettem a zellerszárat, majd amikor felforrott, beleszórtam a boltban vett csipetkét, és lassú forralással készre főztem. Közben egyszer megkóstoltam, és kicsit utánasóztam.

Ilyen lett

Ez egy telefonnal készült kép. Így jár, aki hetek óta halogatja a fényképezőgép szervizeltetését. Amíg meg nem javul, a meglévő és eddig ki nem posztolt képekből kell gazdálkodnom, mivel a gép mostmár teljesen megmakacsolta magát. Holnap kiderül, ez vajon meddig tart...





Még valamit! Mindez tegnap történt. Miután megfőtt a gulyás, elzártam a gázlángot, hideg vízbe állítottam a fazekat és elmentem a városba. Az urammal randiztam (aki napközben tanfolyamon volt). Beültünk egy étterembe vacsorázni, utána pedig sétáltunk a szemerkélő langyos esőben, még a vadiúj pöttyös esernyőmet is elfelejtettük elővenni. Megünnepeltük, hogy 29 évvel ezelőtt elkészült ez a fénykép.


3 megjegyzés:

Papikné Veress Andrea írta...

Kedves Márti, Örülök, hogy ezt a finom levest választottad, biztos vagyok benne, hogy a Te változatod is nagyon ízletes :-) Gratulálok a házassági évfordulótok alkalmából és kívánok még további sok-sok együtt eltöltött boldog évet!

Györgyi írta...

Gratulálok :) Legyen még sok-sok szép évetek együtt :)

Márti írta...

Köszönöm mimdkettőtöknek! :)