Translate

2016. augusztus 14., vasárnap

Egyszerű krumplis pogácsa, tej és tojás nélkül

Kifőztük magazin nyomán, Hemangi Dasi ajánlásával, de eredetileg az a Mit főzzek holnap? honlap írója, Winter Viki receptje.




Az úgy volt, hogy vendégségbe készülődtünk, és épp azon vacakoltam, hogy mit vihetnénk magunkkal, ami teljesen tejmentes és lehetőleg teljesen  növényi alapú, amikor Hemangi megosztotta ezt a pogácsareceptet. A "nyomán" pedig azért lett, mert "elrontottam". Tévedésből az elején egyszerre beletettem az egész olajmennyiséget, ami miatt végül már nem tudtam követni a leírást. Aztán, tegnap, amikor sütöttem, késésben voltunk, el kellett indulnunk a vendégségbe, nem volt időm a teljes adagot kisütni. Betettem a maradékot a hűtőszekrénybe, és ma sütöttem ki a harmadik tepsivel.
Tehát végképp eltértem az eredeti leírástól, de ennek az a haszna, hogy tudjam, legközelebb előre elkészíthetem a tésztát és ráérek kisütni az utolsó pillanatban.  Nem is beszélve arról, hogy a hozzávalók is másképp alakultak egy kicsit. Mivel tegnap nem tettem bele az egész sómennyiséget, és sótlannak bizonyult, ma azt is pótoltam az eredeti leírás szerint.

Nem szaporítom tovább a szót, kijelentem, hogy nagyon finom lett. Kívül ropogós, belül finom puha. Akár az eredeti recept alapján, akár az én módomon, mindenképp érdemes megcsinálni, mert nagyon finom.

Azt a verziót írom le, amit végül - bár a figyelmetlenségem miatt - én produkáltam, és előre szólok, hogy használhatsz normál fehér finomlisztet, ha az van otthon, vagy azt szereted. Az eredeti recept sem határozza meg egyértelműen.

Hozzávalók:
  • 50 dkg áttört, főtt krumpli, kihűtve
  • 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 30 dkg fehér tönkölybúzaliszt  
  • 5 dkg friss élesztő
  • 2 evőkanál só
  • 4 dl olaj (2 dl olívát és 2 dl napraforgót használtam)
  • a tetejére szezámmag és lenmag

A krumpliba belemorzsoljuk az élesztőt, aztán összekeverjük az olajjal és a sóval. Az így kapott keverékhez hozzáadjuk a lisztet, és sima, lágy, de nem folyós tésztát gyúrunk.
A tésztát 30 percig letakarva kelesztjük. Mikor megkelt, téglalap alakúra nyújtjuk, és úgy, mint a rétest vagy bejglit, feltekerjük. 15 percig pihentetjük, majd a tekercset ismét téglalappá nyújtjuk, megint feltekerjük és megint pihentetjük 15 percig, vagy ahogyan én tettem, egy éjszakán át.

Reggel, amikor kivettem a hűtőszekrényből, megvártam, amíg szobahőmérsékletűre enyhül, és újra nyújtottam, majd tekertem, nyújtottam. A  magokat a tetejére szórtam és óvatosan rányomkodtam, hogy megmaradjanak. Vigyáztam arra, hogy ne lapogassam tovább, megmaradjon a magassága. Kis átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsiben elrendezgettem  és előmelegített 200 fokos sütőben aranybarnára sütöttem őket (12-15 perc).

Még egy apró megjegyzés: nehogy bárki megijedjen a tekergetéstől! 1 perc, vagy még annyi sem egy -egy alkalommal. Ebben az egészben a krumplipucolás a legnagyobb attrakció. Tényleg.














2 megjegyzés:

Borbála írta...

Nagyon sok a só,majdnem ehetetlenül sós, totyogott az olajtól, szerintem fele olaj elég lenne. Ezt a receptet nem sütötte meg elötte aki feltette!

Márti írta...

Kedves Borbála! ha elolvassa a blogbejegyzést, rögtön az első mondatból kiderül, hogy mennyien megsütötték már, pluszban a vegán családtagjaink miatt mi nagyon gyakran sütjük, valamint nagyon sok fős céges partira is vittem már, ahol nagy sikere volt.
Ez a blog a saját, családi receptjeink gyűjteménye, csak az kerül ide, amit magunknak csinálunk és lefényképezzük.
Így tehát, azt kell gondolnom, hogy valamit nagyon elrontott, amikor csinálta.
Javaslom, keresse meg az eredeti receptet, akármelyik receptgyűjteményben, amit az első mondatban megjelöltem és nézzen utána, ennyien nem szerethetünk elkészíthetetlen pogácsát enni...